Igény szerinti repülőút nem csak milliárdosoknak

Címkék:

Tauz Nóra

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Az egyik amerikai légitársaság az üzleti ügyben utazók számára újfajta utazást tesz lehetővé, amelynek célja, hogy a közlekedés eddig elit módozatát szélesebb körben tegye elérhetővé - ez az úgy nevezett igény szerinti repülőút.

A szolgáltatást a nagyon könnyű, új generációs Jet légijárművekre alapozzák, amelyek egyszerre összesen négy utast tudnak szállítani. A Jet típus előnye más kis gépekkel szemben, hogy a fenntartása feleannyiba kerül, így az utazások árai is kedvezőbbé tehetők. A szolgáltatás szintén magában foglalja majd az úgynevezett real-time (azaz valós idejű) operációs rendszert is, amellyel megtervezhető az utasok felvételének optimális módja.
 
A DayJet elnöke, Ed Iacobucci - aki mellesleg a Citrix Systems szoftvercég alapítója - elmondása szerint az új szolgáltatás "félúton van a magánrepülő és a normál repülőjárat között".
 
A rendszer úgy működik, hogy a leendő utasok ellátogatnak a DayJet honlapjára, ahol megjelölik az indulási- és célállomást dátumokkal és időpontokkal együtt, úgymint: "nem szeretnék ennél és ennél korábban indulni", avagy "nem érkezhetek ennél és ennél később".
 
Ha egy DayJet gép éppen szabad, az utas visszaigazolást kap, amely egyben garancia is. Noha a rendszer megpróbál minden egyes helyet betölteni, a gép akkor is felszáll, ha csak egy utas utazik, az ár pedig változatlan.

 

1.  Igény szerinti repülőút nem csak milliárdosoknak
2.  Mikor indul?

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Gasztrobloggerek

Gasztrobloggerek

Kávé, körte, meggy és áfonya - gasztrobloggerek fagyija a Centrálban

Rendhagyó módon állítja össze nyári fagylaltkínálatát a Centrál: ismert gasztrobloggerekkel ízelítőket készíttetett.

Csontváz

Csontváz

A botrány ellenére is eladták a tirannoszaurusz-csontvázat

Egymillió-ötvenezer dollárért kelt el egy csaknem teljes zsarnokgyíkcsontváz a New York-i árverésen.

Dzsunka

Dzsunka

Hazatért a világ legöregebb dzsunkája

Visszaszállították Tajvanra a világ egyik legöregebb, 100 éves kínai vitorlását.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5