Hajósofőr-szolgálat, csak az elitnek

Címkék:

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Mivel Magyarországon a vitorlázási lehetőségek tenger hiányában korlátozottak, így számos, a világ más részein létező szolgáltatásról kell lemondaniuk az elsősorban a Balatonon koncentrálódó hajók tulajdonosainak. Európában és Észak-Amerikában egyre nagyobb keletje van ugyanis a vízi járműveket meghatározott helyre leszállító cégeknek.

Első hallásra talán a milliomosok hóbortjának tűnik, hogy valaki adott kikötőbe vitesse bérelt kapitánnyal és legénységgel a hajóját. Az esetek egy részében ez persze tényleg fedi a valóságot, ám időnként éppen így takarékoskodnak a hajótulajdonosok. Az egyik legnagyobb ilyen szolgáltatást nyújtó vállalkozás, a Professional Yacht Deliveries Worldwide (PYDWW) vezetői szerint Európában például igen gyakran megéri egy hajót a legalacsonyabb áfával rendelkező országban megvenni és regisztráltatni, így ugyanis a szállítási költségeknél jóval többet lehet megtakarítani. Egy 600 ezer eurót érő hajó esetében például az eltérő német és svéd forgalmi adókulcsok 38 ezer eurót nyereséget eredményeznek a hajó tulajdonosának.

Egy potenciális megrendelő

Úgy tűnik a szupergazdagok egyelőre éltetik az üzletet. A már említett PYDWW például évente 200 megbízást kap, így az általuk foglalkoztatott  30 skipper 650 ezer kilométernek megfelelő mérföldet hajózik a legvagyonosabb emberek vitorlásaival. A szolgáltatások árai nem kötöttek, az függhet a hajó méretétől, az ahhoz szükséges legénységtől, az indulási és érkezési helytől, de még az évszaktól is. Az érdeklődők számára mindenesetre tanulságos lehet, hogy Európából az USÁ-ba az Atlanti-óceánt hozzávetőleg három hét alatt átszelő útért a cég több, mint 10 ezer eurót számláz ki az ügyfélnek.

Korábban:

Milliárdosok csatáznak a világ legnagyobb jachtjáért

Hajóbérlés a tengeren

Indul a licit a legendás jachtra

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Trendek

Trendek

Wellnessfüggő magyarok?

Felemás évet tudhat maga mögött a hazai turisztikai piac.A szállodák , főleg a wellness, viszont jól teljesítettek.

Hello Kitty

Hello Kitty

Kínában megnyílt az első Hello Kitty étterem

Egy átlagos étkezés 5500 forint körül mozog, foglalni pedig mindenképp időben érdemes.

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5