Svéd párbaj Cadizban

Címkék:

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A több mint másfél millió euró összdíjazású European PGA torna, a Spanyol Nyílt Bajnokság záró napja fantasztikus izgalmakat hozott a Cadiz közelében lévő San Roque Golf Club pályáján. Hárman küzdöttek a nap során az első helyért, végül két svéd rájátszásban döntötte el a verseny sorsát, amely a huszonhét éves Peter Hanson győzelmével ért véget.

Hanson már az első nap után is tagja volt a hetes holtversenyben vezető csoportnak, majd a verseny felénél egy, az utolsó nap előtt két ütés előnnyel immár egyedül állt az élen, de mint a különbségek is mutatják, az Open de Espana végig kiélezett csatát hozott. Hanson legközelebbi üldözője három nap a dél-afrikai Hennie Otto volt, de többen is lőtávolon belülről kezdték meg a negyedik fordulót.
 
A színes sapkáiról elhíresül Peter Gustafsson is azok között volt, akik egy erős hajrával még utolérhették Hansont és mint ez utóbb kiderült, ő volt az egyedüli, aki erre képesnek bizonyult. Mivel szombaton par fölött három ütéssel végzett és ezzel öt ütés hátrányba került, fontos volt számára, hogy vasárnap minél hamarabb elkezdje faragni a különbséget honfitársával szemben. Rendkívüli koncentrációját mutatja, hogy az első kilenc szakaszon egyetlen bogey mellett hat birdiet is produkált, és ezzel a nagyszerű starttal nyomás alá helyezte riválisait.

Forrás: EPA
Hanson a versenyen nem volt előzékeny

Otto a kilencesen elért eagle-jének köszönhetően ledolgozta két ütés hátrányát Hansonnal szemben, de a hátsó kilenc szakaszon két dupla bogey megpecsételte a sorsát, végül az ír Peter Lawrieval holtversenyben a harmadik helyen végzett. Az első helyért a két svéd, Hanson és Gustafsson folytatott éles küzdelmet, ami utóbbi tizenötösön elért birdiejének köszönhetően rájátszásban végződött.
 
A par négyes tizennyolcas szakaszon kezdték meg a rájátszást, de Hason tökéletes játékának köszönhetően nem is volt szükség többre. Miután Hanson csodálatos második ütése nyomán a labda néhány centire állt meg a lyuktól, könnyedén csinált birdiet, míg Gustafsson elrontotta a birdie puttját négy és fél méteres távolságból, ezzel elveszítve a versenyt. Hanson hétéves profi karrierje élete első European Tour győzelmét aratta San Roque-ben, amiért 275 ezer euró ütötte a markát. Ezzel feljött a nyolcadik helyre az idei kereseti listán, ilyen előkelő pozícióban pedig még soha nem állt.

Korábban:

Tömör az élmezőny az Open de Espanán

Fordulatos versenyen diadalmaskodott Broadhurst

Europen Tour: Casey rájátszásban aratott diadalt Kínában

Csak a European PGA Tour hozott izgalmakat

Nyerjen egy igazi csajos hétvégét Nagy-Britanniában!

Nyerjen egy igazi csajos hétvégét Nagy-Britanniában!

Regisztráljon és az Öné lehet a VisitBritain.hu játékának főnyereménye, egy négy fős londoni utazás!

További részletekért kattintson ide !

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Gasztrobloggerek

Gasztrobloggerek

Kávé, körte, meggy és áfonya - gasztrobloggerek fagyija a Centrálban

Rendhagyó módon állítja össze nyári fagylaltkínálatát a Centrál: ismert gasztrobloggerekkel ízelítőket készíttetett.

Csontváz

Csontváz

A botrány ellenére is eladták a tirannoszaurusz-csontvázat

Egymillió-ötvenezer dollárért kelt el egy csaknem teljes zsarnokgyíkcsontváz a New York-i árverésen.

Dzsunka

Dzsunka

Hazatért a világ legöregebb dzsunkája

Visszaszállították Tajvanra a világ egyik legöregebb, 100 éves kínai vitorlását.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5