Luxusszállodák a Nagy Almában

Címkék:

Eszközök:Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

Tauz Nóra

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Ki ne álmodozott volna már egy (vagy sok), luxushotelben eltöltött hétvégéről. Nos, mostani New York-i körutunkon ezúttal bejárjuk a leghíresebb és legelegánsabb hoteleket. Nem könnyű a dolgunk, a város tele van jobbnál jobb szállodákkal, amelyekből most önkényesen kiemelünk néhányat.

Kezdjük a nagybetűs New York-i luxushotellel, a Waldorf-Astoriával, amely az art deco stílus jeles képviselője, és egy egész háztömböt elfoglal. A szálloda 1931-ben épült Schultze&Weaver tervei alapján. Eredetileg a harmincnegyedik utcán állt a hotel, de le kellett rombolni, hogy az Empire State Building helyet kaphasson. Az épület amellett, hogy luxushotelként szolgál, egy letűnt kor emlékét is idézi. A hotel ikertornyában szállt meg a windsori herceg és hercegnő is, és számos híresség is vendégeskedett itt, többek között az összes amerikai elnök 1931 óta.

Az USA nagyvárosai - Keleti part (x)

Az aulában álló óriás óra az 1893-as világkiállításra készült, és a Peacock Alley-ben (Páva fasor) lévő Steinway zongora még Cole Porteré volt, amikor a művész toronyban lakott. Maga a hotel a Rockefeller Center közelében van, ahonnan csak pár saroknyira található a Bloomingdale's és a Broadway. Joggal mondhatjuk tehát, hogy a Waldorf New York szíve. Különleges szolgáltatásai között olyanok szerepelnek, mint szépségszalon, fitneszterem, különböző nemzetek konyhái, bárok, az ötven nyelven beszélő portások pedig mindent elintéznek a színházjegyektől kezdve a bébiszitterig. Aki ismeri az "Álmomban már láttalak" (Maid in Manhattan) című filmet, annak lehet sejtése arról, milyen az igazi elegancia és luxus - nos, ez a Waldorf-Astoriában pontosan meg is valósul.

 

 

 

1.  Luxusszállodák a Nagy Almában
2.  2
3.  3

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Pharrell Williams

Pharrell Williams

Pharrell Williams lett az év divatikonja

Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa (CFDA).

Bunga-Bunga

Bunga-Bunga

Felszámolta fizetett háremét Berlusconi

Nyilvánosságra került az a levél, amelyet Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő írt az általa rendezett "bunga-bunga partikon" résztvevő fiatal nőknek.

Taxidermia

Taxidermia

Hódít a taxidermia a kínai gazdagok között

Egyre növekszik a kitömött vadállatok iránti kereslet a kínai gazdagok körében

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5