Az Oscar-jelölt film miatt kaptak rá a borra

Címkék:

Eszközök:Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A Kerülőutak (Sideways) című film hatására lényegesen emelkedett az elmúlt hetekben a borfogyasztás az Egyesült Államokban - áll az ACNielsen piackutató cég legfrissebb elemzésében.

Forrás: origo.hu

A Golden Globe díjas film, amely nem mellesleg öt Oscar jelölést is begyűjtött, szignifikánsan hatott az ital forgalmára-állítják a szakértők, kiemelve, hogy több helyen a vásárlók szinte teljesen eltüntették a Pinot Noir-okat az üzletek polcairól.

Az egyesek által máris kultfilmnek kikiáltott alkotás, amelyben a borszakértő főszereplő, Miles áradozik a fenti fajtáról, rég nem látott pezsgést hozott a fogyasztásban.

Országos szinten az elmúlt 3 hónapban, az egy évvel korábbi adatokkal összevetve 16 százalékkal erősödött a nedű iránti kereslet, és még ennél is jobban fogytak a Pinot borok.

A szakértők persze azt is megállapították, hogy a film nem hatott minden téren, az alkotás főhőse ugyanis kijelenti, Merlot-t nem volt hajlandó semmilyen körülmények között elfogyasztani, ám annak forgalma nem esett vissza drasztikusan. Ebben persze az is közrejátszhat, hogy a forgalmazásban érdekelt szakértők a bemutatót követően igyekeztek minél szélesebb körben közzétenni, hogy a Miles által a filmben istenített 1961-es Cheval-Blanc három fajta, a Cabernet Franc, a Cabernet Sauvignon és a Merlot házasításából született.

Korábban:

Mi van a borban - Kerülőutak filmajánló

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Pharrell Williams

Pharrell Williams

Pharrell Williams lett az év divatikonja

Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa (CFDA).

Bunga-Bunga

Bunga-Bunga

Felszámolta fizetett háremét Berlusconi

Nyilvánosságra került az a levél, amelyet Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő írt az általa rendezett "bunga-bunga partikon" résztvevő fiatal nőknek.

Taxidermia

Taxidermia

Hódít a taxidermia a kínai gazdagok között

Egyre növekszik a kitömött vadállatok iránti kereslet a kínai gazdagok körében

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5