A borkóstolók célja a termelők munkáinak bemutatása, összemérése és minősítése, ami több szempont alapján történik. Az alábbiakban a legfontosabb bírálati tényezőket igyekszünk ismertetni a laikusokkal.

A minőségi osztályozás alapján asztali, minőségi és különleges minőségű borokról lehet beszélni. Hogy egy bor ezek közül mely kategóriába tartozik, főként az dönti el, hogy a must, amelyből készült, hány tömegszázalék cukrot tartalmaz. Az asztali bor esetében ennek alsó határa 13 tömegszázalék, a szőlőfajtát pedig, amiből készült, nem kell kötelező jelleggel feltüntetni a palackon.

A tájbor az asztali bor azon változata, melynek nevében feltüntetik a termőhelyet, mustjának minimális cukortartalma 15 tömegszázalék, államilag minősített szőlőfajtából készül, mellyel legalább 70 százalék fajtaazonosságot kell mutatnia.

A minőségi bor mustja legalább 18 tömegszázalék cukrot tartalmaz, az adott termőhelyre ajánlott vagy engedélyezett szőlőfajtából készül, amellyel minimum 85százalékos fajtaazonosságot mutat. A palackozáskor kötelező feltüntetni a szőlőfajtát és az évjáratot.

A különleges minőségű boroknál az eddig felsorolt szempontokon túl a termőterület nagyságához mérten megszabják a szüretelt gyümölcs mennyiségét is: ez hektáronként nem haladhatja meg a 10 tonnát. A meghatározott fajtájú és szüretelési idejű szőlőből készült must legalább 19 tömegszázalék cukrot tartalmaz, a bor készítési módját rendeletekkel szabályozzák, s fajtaazonosságának el kell érnie a 100 százalékot. A különleges minőségű borok mindezeknek köszönhetően jellegzetes ízzel, felismerhető zamattal bírnak.

Léteznek még az úgynevezett muzeális borok, ezek minimum 5 évi érlelés után palackozott minőségi vagy különleges minőségű nedűk.

Borkóstolás során első kapcsolatunk az itallal a látvány. Kitöltésekor mód nyílik a bor színének, tisztaságának, habzásának, mozgékonyságának vizsgálatára. A bor tisztaságának megállapításához a legideálisabb környezet a világos helység, ahol a poharat a fényforrás felé tartva vizsgáljuk a nedűt. A tökéletes tisztaságú borban a környező tárgyak olyan élesen verődnek vissza, mintha tükörben látnánk őket, innen a tükrös elnevezés. A különleges minőségű borok tisztasági vizsgálata sötét hátterű gyertyalángnál ajánlott, ilyen körülmények között a legapróbb hiba is feltűnik.

A bor mozgása lehet olajos, vastag vagy fürge, ezt a pohárban való körbeforgatás útján állapítják meg.  Az olajos kategóriába többnyire a testes, édes borok tartoznak, ezek a forgatás után szemmel jól látható glicerincsíkokat hagynak a pohár falán.

A bor színe a szakembereknek sokat elárul annak koráról, eredetéről, a szőlőfajtáról, az erjedési módról és a minőségről. A szín kialakulásánál fontos befolyásoló tényező a termőhely, mert minél hűvösebb éghajlaton termett a szőlő, a bor annál sápadtabb színt ölt, és annál lassabban vált sötétebbre az idő teltével, a kor ugyanis szintén meghatározó körülmény az árnyalat kialakulásában.

A színt a tónus és az intenzitás szempontjából vizsgálják. Az alap megkülönböztetés szerint létezik fehér, rosé és vörös bor. Az egészséges fehérbor színskálája az ezüstfehértől egészen a borostyánsárgáig terjed, a barnás, rozsdás szín hibás borra utal. A rosék a szürke árnyalattól a liláspiroson át a sillerig a rendes színtartományba tartoznak, a rókás, téglavörös színek nem elfogadhatóak. Egy jó vörösbor a piros és sötét meggyszín közötti skálán helyezkedik el, a fakó és barnás szín kifogásolható minőségű boroknál jelentkezik.

 

 

 

Szóljon hozzá!