A languszta azon specialitások egyike, amihez itthon csak néhány étteremben vagy egyes szupermarketekben, megrendelés útján juthatnak hozzá az ínyenc konyha kedvelői. Márpedig az igazán finom langusztasült frissen kifogott rákból készül. Ha valaki a különleges gasztronómiai élményre vágyik, a délvidéken kell keresnie a kalandot.

Párizs. A második világháború utáni időkben járunk. Egy galériában, melynek nevét nem őrizte meg a történelem, kiállítás-megnyitó zajlik a festő, Pablo Ruis Blasco, ismertebb nevén Picasso műveiből. A bemutatott képek között található egy olajfestmény, melyen egy meztelen fiú, a kor jellegzetes picassói stílusában ábrázolva, jobb kezében egy langusztát szorongatva tárja közszemlére szeméremét a meghökkent tekintetek előtt. (A kép eredeti címe Jeune Garçon a la langouste, ma a párizsi Hotel Salé dísze.) A megnyitó egyik vendége a szokásos gratulációk után beszédbe elegyedve az alkotóval, felveti a kérdést: ugyan miért éppen langusztával ábrázolja az ifjút? A mester, pillanatnyi gondolkozás után a következő válasszal szolgál: "Mert mi, katalánok főzzük a világ legfinomabb langusztáit. Vagy legalábbis mi fogjuk a legjobbakat." Ezzel a malagai - tudniillik Picasso a gibraltári-szoros mentén fekvő város szülötte, ami, mellesleg szólva meglehetősen távol esik Katalóniától - sarkon fordul, s minden további magyarázat nélkül, kérdezőjét faképnél hagyva egy fiatal hölggyel cseveg tovább.

A művész véleményét ma is sokan osztják, s az esetleges kétkedők meggyőzésére pedig szívesen mesélik el a fenti anekdotát. Hiszen egész Párizs hallhatta, hogy a katalán languszta verhetetlen. Mindez persze nem tűr további ellentmondást.

Na de hol lelhetjük fel a híres langusztát és az elsőrangú receptet? A feladat nem is olyan bonyolult, elég csak a jószág katalán nevére rákeresnünk, majd a térképet böngészve szemünkbe ötlik egy kicsiny település. Llagostera a katalán partvidéken elterülve őrzi nevében lakosainak hajdani fő megélhetési formáját.

A vörös langusztát a Földközi-tengerben, a nyílt tengerfenék sziklás területein halásszák. A festő által oly nagyra becsült példányok a Baleári- szigetek és a katalán vizek között elterülő mélységben fordulnak elő. Fajtájukra nézve közönséges mediterrán languszták, ám a hétköznapi jelző korántsem illeti meg őket. Ennek oka, hogy az Ibériai-félsziget és a Baleári-szigetek között észak-dél irányú áramlatok cirkuláltatják a vizet, és a boldog békeidőkben, mikor még e paradicsomi táj nem ismerte a környezetszennyezés fogalmát, a víz tökéletesen átlátszó volt. Tisztaságának köszönhetően az itt élő apró vízi élőlények óriási tömegekben szaporodtak, húsuk pedig sokkal ízletesebbé vált, így a hely az osztrigák és languszták igazi kánaánja lett. Ilyen körülmények között az itt élő páncélos rákok szép, erős példányokká fejlődtek, s boldogan éltek mindaddig, míg össze nem futottak a halász hálójával.

Márpedig az emberek nem aprózták el a halászatot. Normál esetben a langusztát májustól augusztusig fogják, a katalánok azonban egészen decemberig, sőt, olykor még tovább nyirbálták a mélytengeri populációt.

A languszta egykori elkészítési módja igen egyszerű volt. Az állatot megkötözve, még élve forrásban lévő vízbe dobták, majd szőlővesszőkön megpirították.

 

 

 

Szóljon hozzá!