Céges vacsorára is kibérelhető a Ferrari-ház

Címkék: Ferrari, villa

MTI - Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Munkaértekezletre és vacsorára is bérbe vehető a Ferrari egykori központja és az olasz sajtó szerint nem is kerül sokba azon a széken ülni, mely egykor Enzo Ferrarié volt.

Modena városának közelében megnyitotta kapuit a Fiorano autópálya közepén található Ferrari-ház. Az ágaskodó lóról az egész világon ismert autó névadójának, Enzo Ferrarinak (1898-1988) az 1972-ben épített főhadiszállásáról van szó.


Enzo Ferrari neve ma is sokat ér

Ez az épület szentély, a Ferrari-történelem fontos darabja - írta az olasz sajtó. Az angolul Drake-nek (Sárkánynak) hívott Enzo Ferrari maga rendezte be az őt, munkatársait és az autóversenyzőket évtizedeken át vendégül látó házat, amely irodaként működött és pihenést is nyújtott.  

Az épületben a mai napig minden úgy maradt, ahogyan Ferrari idejében volt. Íróasztalok, díványok, serlegek, a pilótákkal készült és a falakon sorakozó fényképek kivétel nélkül páratlan ereklyéknek számítanak - hangsúlyozták az olasz újságok.

A múzeumépület egyik szárnyát adják bérbe az eredeti bútorokkal. Egész napra vagy egy estére, maximum tizenöt főnek, 2750 euróba kerül. vagyis olcsóbb mint egy olasz luxusétterem.


Visconti La Colombaia nevű villája ma hotel

Ha ugyanennyire híres, de még szebb helyre vágyna valaki, kiadó Franco Zeffirelli egykori villája is a Nápolytól délre levő Positano tengerpartján, ahol a nyolcvannyolc éves művész a hatvanas években nyaralt. A szintén rendező Luchino Visconti (1906-1976) La Colombaia (Galambdúc) nevű villájából Capri-szigetén szálloda lett.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Milan

Milan

Mit esznek a profi focisták?

A meccs előtt néhány órával speciális snacket kapnak, az étrend felét pedig zöldségek és gyümölcsök alkotják.

DiVino

DiVino

Bécsi borkülönlegességeket kóstoltak Budapesten

A budapesti DiVinoban a magyar főváros ízelítőt kapott a bécsi borkülönlegességekből és DJ Kruder zenéjéből.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5