luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Borszerda a Budavári PalotábanAz egri, a villányi, a balaton-környéki és a pannonhalmi borvidékek mutatkozik be július 4. és 25. között a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) által meghirdetett, Borszerda elnevezésű sorozatban a Budavári Palota panorámateraszán. Az MNG tájékoztatása szerint az érdeklődőket az egyes borvidékek ízvilágához, hangulatához, kultúrájához kapcsolódó tematikus tárlatvezetésekkel és kamarazenei koncertekkel várják négy szerdán 18 és 22 óra között. ![]() Július 4-én a St. Andrea és az Orsolya Pincészetek borain keresztül Eger, avagy "a magyar Burgundia" mutatkozik be a budai várban, miközben a látogatók elsősorban az MNG középkori gyűjteményéhez kapcsolódó programokat élvezhetnek. A következő szerdán Villány, konkrétabban a Sauska Pince borai lesznek a középpontban, a programok, tárlatvezetések pedig leginkább a magyar impresszionizmust és a korszak nagy mestereinek - Ferenczy Károly, Csontváry Kosztka Tivadar - művészetét járják körül. Július 18-án a dél-balatoni Konyári Pincészet a Borszerda vendége, a látogatók pedig Szőnyi István, Bernáth Aurél, Egry József, valamint Munkácsy Mihály festményeiben gyönyörködhetnek az MNG vezetései során. A záró Borszerda a Pannonhalmi Apátsági Pincészet borain és a Nemzeti Galéria gyűjteményének barokk, illetve kortárs művein keresztül a hagyomány és a modernitás viszonyát vizsgálja. A sorozat részletes programját a www.mng.hu honlapon találhatják meg az érdeklődők.
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
Kávézás az Apple-vezérrel
Utaskísérőnek állt a milliárdos alapító
Monde Selection
|

















