Berecz az első tízben szeretne végezni Londonban

Címkék: vitorlás,

MTI - Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Eddig egyetlen olimpiai indulási helyet sikerült szerezniük a magyar vitorlázóknak: Berecz Zsombor a Perthben rendezett tavalyi világbajnokságon érdemelte ki a kvótát. Pekingben ő alkotta az egyszemélyes csapatot - a szörfösöket nem számítva -, s nagy az esély rá, hogy Londonban is ez lesz a helyzet.

"Bár egy világbajnokságra sosem lehet azt mondani, hogy sima volt, ezúttal nem akadt semmi extra, s gyakorlatilag már a harmadik nap után kiderült, hogy összejön a kvóta" - nyilatkozta Berecz Zsombor (Laser), aki a 145 hajót felvonultató mamutmezőnyben a 39. lett, az országonkénti rangsorban pedig a 20. helyen zárt.


Cél az első tízbe kerülni

Berecz így már tavaly decembertől elkezdhette az ötkarikás felkészülést, amihez az anyagi hátteret a Team Proximo biztosítja.

"Itthon kondizni járok a Sportkórházba, s nemsokára indulunk Spanyolországba egy két és félhetes edzőtáborba" - mondta Berecz, jelezve, hogy a felkészülés során az olimpia helyszínére is el akar jutni. Londonban pedig szeretne az első tízbe kerülni:

"Az olimpián 48 vitorlás indul Laserben, ez lesz a legnagyobb mezőny, de szerintem összejöhet a legjobb tíz. Az előolimpián is majdnem sikerült, csak a végét elrontottam, így lettem végül tizenharmadik" - tette hozzá a 25 éves versenyző, hangsúlyozva, hogy jelenleg mindent a vitorlázásnak rendel alá.

A vitorlázók még az ideig világbajnokságon szerezhetnek kvótát, de magyar szempontból erre kevés az esély, a helyek 75 százaléka már tavaly elkelt.

A szörfösök már kiharcolták az összes indulási helyet Gádorfalvi Áron és Detre Diána révén.
 

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Milan

Milan

Mit esznek a profi focisták?

A meccs előtt néhány órával speciális snacket kapnak, az étrend felét pedig zöldségek és gyümölcsök alkotják.

DiVino

DiVino

Bécsi borkülönlegességeket kóstoltak Budapesten

A budapesti DiVinoban a magyar főváros ízelítőt kapott a bécsi borkülönlegességekből és DJ Kruder zenéjéből.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5