luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Az öt legjobb óra a Baselworld 2010-enCímkék: legjobb, óra, Baselworld, Rolex, Hublot Véget ért a Baselworld 2010, az óraipar legnagyobb és legjelentősebb kiállítása. Napjaink elismert órakészítői és a feltörekvő cégek mellett a valódi legendák új termékeit is itt láthatja először a közönség. A Rolex két ráncfelvarrásán kívül egy Hublot klasszikust és Chanel órát is megcsodálhattak a látogatók. Lássuk a legjobb órákat. Az idei év egyértelműen a klasszikus formákról és stílusokról szól, az óraipar a recesszióból kilábalást visszafogott dizájnelemekkel ünnepli. Számos korábbi modellt adtak ki új, feltupírozott köntösben, de az alapvető forma a klasszikus, a legjobb dizájnórák pedig idén is a legnagyobb márkáktól származnak. A Rolex például két modellt, az Explorert és Submarinert is újragondolta. A Tudor, a "szegény ember Rolexe" is egy korábbi óráját alkotta meg ismét, a 70-es évekbeli Tudor Monte Carlo alapján adták ki a Heritage Chronograph órát, ami még az 5000 dollár (egymillió forint) alatti kategóriába esik. A független óragyártók is kitűntek a kiállításon, így Jean Dunand, Thomas Prescher és nem utolsó sorban a Cabestan, ami egy 600 ezer dolláros (118 millió forintos) napelemes "örökmozgót" mutatott be. Arra azonban nem sok esély van, hogy a Sol Invictusból sok fogyna. A trendek idén a fekete szín és a kisebb méretű karórák, noha a búvármodellek és a testesebb példányokból sem volt hiány 2010-ben sem. Az Askmen.com alapján lássuk a 2010-es Baselworld legjobbjait. 5. Seiko A Seiko 2010-ben ünnepli a világ első kvarc karórája, a Seiko Quartz Astron megszületését. Az évfordulóra a cég rendesen belehúzott, egy decemberi tokiói kiállításon 40 új dizájnt mutattak be, amelyeket a Quartz Astron ihletett. A Quartz Astron Baselworldön bemutatott újragondolása 200 darabos limitált példányszámban készül, és 5700 dollárba (1,1 millió forintba) kerül majd. 4. Corum Admiral's Cup Egy végtelenül leegyszerűsített 48 milliméteres órát mutatott be a svájci óragyártó, a Corum. A PVC-bevonatos acélóra az Admiral's Cup sorozatot idézi, de még kevésbé hivalkodó, mint elődei. Az anyaga miatt is különleges órából mindössze 500 darab készül, ára 7400 dollár, vagyis közel 1,5 millió forint. 3. Rolex Submariner Mint korábban már írtuk, a Rolex is egy régi típust keltett életre idén, az új Submariner háza 904L kategóriás acélból készült, és minden megtalálható rajta, ami az idei év trendjeire jellemző: a fekete szín, a retró forma és persze az a precizitás, ami továbbra is a mainstream óragyártás csúcsán tartja a svájci gyártót. 2. Chanel J12 Marine MAnapság már nem lepődik meg az ember, ha egy luxusbrandet egy újabb területen találja a legfontosabb gyártók között, a Chanel minőségi órái pedig egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az óraszerető vásárlók között. Ez az óra bizonyítja, hogy a búvármodellek iránti kereslet mennyire jelen van a piacon, hiszen a cég az eredeti J12 - ami egyébként is a merülést juttatta eszünkbe - egy új verzióját alkotta meg, ami még jobban emlékeztethet a nagy kékségre. Feketében és fehérben kapható, nagyjából az 5000 dolláros (egymillió forintos) kategóriába pozicionálják. 1. Hublot Classic Fusion Az év legjobb ékszerórája díj legutóbbi nyertese, a Hublot a Black Caviar Bangnél egyszerűbb modellel kerültek fel a lista csúcsára. Most egy vékonyabb órával, a Classic Fusion egy új verziójával kápráztatták el a közönséget. A 44 és 42 milliméteres aranyóra ára 20 ezer dollár (4 millió forint).
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
VERTU
Gasztrobloggerek
Csontváz
Dzsunka
|



















