10 millióért vettek meg egy balatoni képet

MTI

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Eredményes árverést regisztrálhat a Virág Judit Galéria. Hétfői aukciójának 184 tétele közül nyolcvanhárom jutott egymillió forint fölé, és ezen belül hét alkalommal ütöttek le nyolc számjegyű összeget. 20 milliót adtak a Tavaszi eső után című Mednyánszky-műért. és 10 milliót ért Egry József balatoni vászna.

Amint azt várni lehetett, a legtöbbe Czóbel Béla kivételesen szép Fauve csendéletéért adták. A fiatal Czóbel, aki az 1900-as évek elején a francia fővárosban folytatott tanulmányokat, olyan sikereket ért el, hogy a kor legnagyobb mestereivel együtt emlegették, és a francia fauve-ok között tartották számon.

Ezek a korai, modern hangvételű, őt a nemzetközi élvonalhoz kapcsoló képei azonban eltűntek, elvesztek, vagy megsemmisültek. A párizsi alkotásokról csak fotókat ismer a szakirodalom. A hosszas rejtőzködés után most előkerült kép pedig aláírt, jelzett, 1907-re, és párizsi helyszínre datált. 12 millió forintról indult, és meg sem állt 32 millió forintig.  A további három Czóbel mű is millió forint felett landolt, egy csendélet a harmincas évekből 1,9, míg egy másik csendélet 2,4 millió forintért kelt el, és egy női akt szénrajzot 140 ezer forintról 900 ezerre licitáltak.

viragjuditgaleria.hu
Csaknem a kikiáltási ár kétszeresét adták meg Egry József képéért

Megadták a 20 millió forintot Mednyánszky László virtuóz festésmódú Tavaszi eső után című olajképéért. Mednyánszky további öt képe is 3 -5 millió forint között ment el.  

Czigány Dezső letisztultan klasszikus kompozíciójú csendélete, az 1930-as évekre datált, egységes, visszafogott színvilágú kis remekmű 15 millió forintról három licitlépcsővel feljebb, 18 milliónál ért célba. Kikiáltási áron, 15 millió forintért szerezte meg egy gyűjtő Munkácsy Mihály 1876-os, Festő és modellje című, kisméretű olajképét.
 
A grafikai ihletésű, vonalas rajzolatú, dekoratív színekkel felerősített Jelenés,  Kondor Béla ikonos képe 10 millió forintról 14 millióra emelkedett. Ugyanennyit adtak  Vaszary János évtizedek óta nem látott Fürdés után című, 1910-es vásznáért. Egry József áttetszően ragyogó balatoni vászna 5,5 millióról 10 millió forintra emelkedett.

Patkó Károly szokatlan kompozíciójú, rövidülésben festett aktjáért és fényekkel szabdalt önarcképéért egyaránt 8,5 milliót fizettek. Fényes Adolf 1910-es Parasztlánya 9 milliót, egy remekmívű Márffy Ödön vászon, a Pirostetős ház (Falu) 9,5 milliót ért meg valakinek. Licitemelkedés nélkül, kikiáltási áron vitték el 9,5 millióért Orbán Dezső Parkban című vásznát, 5 millióért Gulácsy Lajos akvarell, ceruza technikájú itáliai tájba helyezett, kis önarcképét, 4 - 4 millióért Szőnyi István és  Szobotka Imre tájképét.  

Többször értek 1-2 millió forint közé a 8-900 ezer forintról indított festmények, mint Ország Lili. Nagy István, Székely Bertalan, Váli Dezső, Kádár Géza művei. Ziffer Sándor Zazarparti tája pedig 2,5 millióra háromszorozta kikiáltási árát.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

London

London

Jövőre megnyit Londonban Európa legmagasabb felhőkarcolója

Jövőre nyitja meg kapuit Londonban Európa legmagasabb felhőkarcolója, a The Shard (Üvegszilánk).

Luxus

Luxus

Hogy lett Miami a luxus ellenére a legsiralmasabb város az USA-ban?

A mindig meleg idő, a sok napfény, a fehér föveny, a luxuslakások ellenére Miami lett a legnyomorúságosabbnak kikiáltott város az Államokban.

SUV

SUV

A Lamborghini is betör a SUV-piacra

A szuper-sportkocsikat gyártó Lamborghini követi a Porsche példáját és maga is előáll egy terepjáró szabadidő autó (SUV) modellel.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5