Andrew Lloyd Webber eladja a tízmilliárdos Picasso-képét

MTI

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Pablo Picasso spanyol festő korai, kék korszakának egyik ritkasága a Christie's aukciósház júniusi londoni árverésének legdrágábbra becsült tétele. Az abszintivó című képet Andrew Lloyd Webber világhírű zeneszerző adja el.

Az Ángel Fernández de Soto portréja (más néven Az abszintivó) című festménytől 30-40 millió fontot (8,7-11,7 milliárd forintot) várnak, ilyen magas értékre még egyetlen európai árverésre bocsátott művet sem taksáltak. Az 1903-as keltezésű Picasso-képet Andrew Lloyd Webber világhírű zeneszerző adja el, és a remélhetőleg befolyó csillagászati összeg a nagy-britanniai művészetet és kultúrát támogató alapítványát gazdagítja majd.

MTI
Az aukciósház egyik vezetője Picasso képe előtt

Ezt a műalkotást már 2006 novemberében is szerepelt a Christie's kalapács alá kerülő tételei között, de az utolsó órában vissza kellett vonni, mert egy német állampolgár azt állította, hogy a festményt gyakorlatilag ellopták családjától a nácik. Egyik ősét, Paul von Mendelssohn-Bartholdy berlini bankárt arra kényszerítették, hogy más műalkotásokkal együtt nyomott áron eladja 1934-ben - hangoztatta.

"Ezt az óvást peren kívüli egyezséggel rendeztük, és a felperes a festményre támasztott minden igényét visszavonta, így az alapítvány szabadon értékesítheti a képet" - hangsúlyozta most közleményében az aukciósház.

A június 23-i árverést azután tartják, hogy a vetélytárs Sotheby's februári aukcióján Alberto Giacometti svájci szobrász életnagyságú bronzszobra, a L'Homme qui marche (Sétáló ember) 104,3 millió dolláros (19,9 milliárd forintos) leütései áron kelt el. Ezzel megdöntötte a 104,2 millió dolláros előző rekordot, amelyet egy másik Picasso-kép, az 1905-ben festett Fiú pipával (Garcon á la pipe) ért el 2004-ben New Yorkban.

Jussi Pylkkanen, a Christie's európai, oroszországi és közel-keleti részlegének igazgatója szerint Ángel Fernández de Soto portréja "évtizedek óta az egyik legértékesebb műalkotás, amelyet árverésre bocsátottak".

Picasso 1899-ben találkozott a portré modelljével, Ángellel, közös műtermen osztoztak Barcelonában. Az aukciósház szerint de Soto "sokkal több időt szentelt az ivásnak, mint a művészetnek", és barátja szenvedélye miatt Picasso kénytelen volt egy másik műtermet bérelni, hogy dolgozni tudjon. De Soto 1938-ban halt meg a spanyol polgárháborúban.

Andrew Lloyd Webber alapítványa szintén egy árverésen jutott hozzá a festményhez 1995-ben New Yorkban 29,2 millió dollárért (5,6 milliárd forintért).  A spanyol festő Vincent van Goghot taszította le trónjáról, aki egy 1990-ben elért 82,5 millió dolláros (15,7 milliárd forintos) festményárral 14 éven át a világ legértékesebb művészének számított.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Cernotto

Cernotto

Világszenzáció lesz a magyar magántulajdonban lévő Szent Katalin

Fáy András restaurátorral egy 700 millió forintra taksált, és magyar tulajdonban lévő műről beszélgettünk.

Aston

Aston

Sárkányos Aston Martin csak kínaiaknak

A Dragon88 szériából csak 88 modell készül, és csak Kínában vásárolható meg.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5