7 milliárdot is érhet a csodaló

Tar Zsuzsanna

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Ha Angliában marad, valószínűleg be sem indul Overdose galopp-karrierje, mivel származása miatt nem szánták elit versenyzésre. Rangos versenyeken szerepel és jelenleg másfél milliárd forintot ér, élete mégsem fényűző.

Belső késztetésből vette meg a Mikóczy Zoltán Overdose-t, a lónak akkor még neve sem volt. Valami azt súgta neki, nem hagyhatja ott, pedig egyáltalán nem készült a megvételére. Ha komolyan gondolta volna a vásárlást, az árverés előtt katalógusból tájékozódik utána, és a verseny előtt kint a szabadban megnézi.



Ilyenkor ugyanis megtudhatja, milyen a fajtája, ellenőrizteti, hogy egészséges-e, milyen a mozgása, állása, izomzata. De nem így történt. Csak jött egy érzés, a szlovákiai magyar futtató tette a dolgát, licitált. Alig háromezer euróért, vagyis közel 900 ezer forintért kínálták a csikót, ezért döntött úgy az üzletember, hogy ezért a nevetséges árért elviszi. Már csak "heccből is".

Pedig Overdose vásárlása előtt egy hónappal Mikóczy Zoltán részt vett egy Baden-Badenben rendezett árverésen, ahonnan egy helyett négy lóval állított haza, ezért úgy döntött, egy időre megálljt parancsol a szenvedélyének, és nem vesz több állatot. Aztán jött egy Angliába, pontosan Newmarket-ba tett látogatás, ahol kísértésbe esett.

Overdose a nevét, ami Túladagolást jelent, az üzletember kisebbik lányától kapta. A csikó Ribárszki Sándor magyarországi mesteredzőhöz került, aki rövid idő alatt felfedezte a mén különleges adottságait. Bár a paripa "csámpás" és furcsán veszi a kanyarokat, mégis legyőzhetetlen, a gyengéje lett az erőssége.

Overdose rendkívül érzékeny, nem szereti a változásokat. Éppen ezért abban a környezetben tartják, ahová még ez elején, csikó korában került. Semmiféle luxus nem veszi tehát körül a csodalovat, ugyanolyan körülmények között él, mint bármelyik más társa. Talán a takarmányozása különbözik néha a többiekétől, de az sem lényeges eltérés.  


Overdose és gazdája, Mikóczy Zoltán



A telivér azért van idomításban Magyarországon, hogy a versenyeken magyar lóként tartsák számon. Korosztályában jelenleg a világranglista harmadik helyén áll, Európában a legjobb eredményt elérő paripa.

Mikóczy Zoltán óriási szerencsének tartja, hogy az "ölébe pottyant" Overdose. Azt mondta, ez olyan, mintha a lottón nyert volna. Úgy érzi, hogy ekkora mázlira esélye sincs még egyszer az életben.

Féltestvérek

A "csodalónak" két "féltestvére" Magyarországon él, ők is Mikóczy tulajdonában vannak és szintén versenylovak, de elmondása szerint ők Overdose nyomába sem érhetnek.

Bár mindketten az erős, apai ágról kerültek rokonságba a telivérrel, az anyai ágról pedig jobbak, mint Overdose, mégsem tudnak úgy teljesíteni, mint a világhírű paripa. Az üzletember szerint ebből is látszik, hogy nem minden a származás és a genetika, fontos szerepe van a szerencsének is.

Mikócy egyszer megkérdezte Overdose tenyésztőjét, nem sajnálja-e, hogy a ló nem maradt az ő tulajdonában. Azt válaszolta neki, kifejezetten örül, hogy a ló magyar kézbe került, mert Angliában valószínűleg nem neveltek volna belőle ilyen világhírű versenylovat. Csikókorában hétről hétre versenyeztették volna és ezzel "elvették volna a szívét", mondta Mikóczynak a tenyésztő. Overdose ugyanis származása miatt nem volt kiemelt versenyekre" ítéltetve".  

Az ár

Napjaikban Overdose piaci értéke négy-ötmillió euró, ami közel másfél milliárd forint. Ez volt legalábbis a legnagyobb összeg, amit eddig kínáltak érte. A vevő egy arab sejk lett volna, ám gazdája nem adta. Egyrészt, mert Overdose óriási kihívások és várhatóan nagy sporttörténelmi eredmények előtt áll, másrészt amennyiben a telivér "beérik", úgy a jelenlegi ára négy-ötszörösét fogja érni. A paripa idén tölti be a negyedik életévét, és ha minden igaz, most kezdődik csak a "csúcsdöntögetés".   

 

 

1.  7 milliárdot is érhet a csodaló
2.  Versenyek és díjak

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Pharrell Williams

Pharrell Williams

Pharrell Williams lett az év divatikonja

Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa (CFDA).

Bunga-Bunga

Bunga-Bunga

Felszámolta fizetett háremét Berlusconi

Nyilvánosságra került az a levél, amelyet Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő írt az általa rendezett "bunga-bunga partikon" résztvevő fiatal nőknek.

Taxidermia

Taxidermia

Hódít a taxidermia a kínai gazdagok között

Egyre növekszik a kitömött vadállatok iránti kereslet a kínai gazdagok körében

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5